MARCZI JAM

A Marczi kertjének permás tervezése

Képzeljetek el egy tájépítészi munkát, azzal kiegésztve, hogy a permakultúra (permanent agriculture, azaz megújuló mezőgazdaság eredetileg) három etikai célját (gondoskodás a Földről, gondoskodás az emberről, javak tisztességes elosztása) és 12 alapelvét figyelembe vesszük. Mára egyébként a mozgalom annyira kinőtte magát, hogy nem csak terület alapú tervezések készülnek, hanem közösség, cég, projektek, tehát bárminek a tervezését el lehet permakultúrásan végezni.
Mindig nagyban gondolkodunk, nagyon sokat figyelünk a helyszínen és általában a természetben, kapcsolatokat keresünk, bevonjuk az eszközt / embert / funkciót, nem pedig kiszorítjuk. Olyan megoldásokat keresünk, amiben a legkisebb közös többszörös megvalósul, ami végül a legnagyobb közös többszörössé növi ki magát.
A permakultúra tehát egy tervezési rendszer, amiben a minél szélesebb körben való együttműködés szorgalmazása mellett, nagyon komoly, többrétű szakmai munkával (kertésztől a vízügyi szakemberen keresztül az építészig számtalan ember közös munkájára van szükség!) egy olyan terv kerül kivitelezésre fokozatosan, melyben a felhasznált eszközök (mélymulcsos ágyás, sövénysávok, vizes élőhelyek, tetőkert, csapadékvíz-gyűjtés, stb.) a legnagyobb alapossággal kerültek kiválasztásra.
Ehhez várjuk mindenkinek a véleményét, gondolatait, s persze ha lesz kedved, akkor a két kezed munkáját is, hiszen a kert Nektek épül!
A folyamatról bővebben FB oldalunkon olvashattok:

Vissza