KEREKASZTAL SZÍNHÁZI NEVELÉSI KÖZPONT
06 30 497-9207, kerekasztal@kerekasztalszinhaz.hu
kerekasztalszinhaz.hu
Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata.
Küldetésünk olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon vetnek fel – életkortól függetlenül mindenki számára érdekes – társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Előadásaink során a fiatalok nem egyszerűen nézői, hanem alkotó résztvevői a színházi eseménynek. Célunk, hogy gondolkodásra ösztönözzünk és kérdéseket vessünk fel. Előadásaink alatt minden résztvevő véleménye, ötlete, személyes megjegyzése meghallgatásra talál, és hozzáadódik a közös játékhoz.
Előadásainkat a színházi és a színházi nevelési szakma elismert képviselőivel együttműködve, a saját, több mint negyed évszázados tapasztalatunkra építve valósítjuk meg. Munkánk a különböző színházi formák és pedagógiai módszerek kölcsönhatására épül. Játszóhelyünk elsősorban a Marczibányi Téri Művelődési Központ, de elvisszük előadásainkat az ország bármely pontjára és határainkon túlra is. Fontos számunkra, hogy a színházi élményből senki ne maradjon ki. Munkánk során nagy figyelmet fordítunk az utánpótlás nevelésére is: ösztöndíjas és hospitálási programunkkal nyújtunk lehetőséget a színházi nevelési szakma tanulmányozására.
A foglalkozásokon egy osztályt tudunk fogadni, illetve szakmai érdeklődőket korlátozott számban. A részvétel előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés után lehetséges.
Minden hónapban 5 előadás a II. kerületi iskolák számára térítésmentes, a további előadásokra belépő váltása szükséges.
Belépő: 2500 Ft/fő
Szakmai belépő: 500 Ft/fő
Felnőtt belépő az esti előadásokra: 4000 Ft/fő
Jelentkezés, információ: kerekasztal@kerekasztalszinhaz.hu
SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁSOK
FOGSÁGBAN
1-2. osztályosoknak, 120 perc egy szünettel
Az előadás a hatalom kérdéskörét vizsgálja. Andersen A császár új ruhája című meséjét használtuk alapul munkánkhoz: történetünk ott kezdődik, ahol a mese véget ér: a börtönbe vetett, igazmondó fiú és társai útját követjük az öltözőszoba felé, ahol a császár hatalma romjain magából kikelve dühöng.
Szereplők: Bethlenfalvy Ádám / Szalai Ádám, Hajós Zsuzsa, Lipták Ildikó, Nyári Arnold
Díszlet: Braun Orsolya m.v.
Jelmez: Szabó Zsuzsa m.v.
Rendező: Perényi Balázs m.v.
NEM ÁLLUNK MEG
2-4. osztályosoknak, 75 perc szünet nélkül
Az előadás Mátyás király álruhás országjárásaiból indul ki. A hátszegi báró híre eljut Budára is, így a fiatal Mátyás útra kel, hogy meggyőződjön arról, igazak-e a hátszegi báró igazságtalanságairól szóló hírek. Útja során találkozik a Hátszegről elszökött gyerekekkel, akik beszámolnak arról, hogy olyan törvényeket hozott a báró, amelyek a gyerekek szabadságát korlátozzák, ezért a szülők tudtával elmenekülnek a faluból. Mikor a gyerekek magukra maradnak, akkor döntenek arról, hogy hogyan folytassák tovább az életüket.
A színházi játékban a résztvevők a hátszegi gyerekek bőrébe bújhatnak. A rengeteg kaland során gyors döntéseket hoznak, együttműködnek, együtt gondolkodnak, közösen alkotnak, és végül lehetőségük van Hátszegi báróval kapcsolatban igazságot tenni.
Szereplők: Balláné Bálint Betty, Balla Richie, Nagy Zsolt Zsozsa, Szántó Dániel
Látvány: Bálint Viktória Citrom, Szántó Dániel
Báb: Bálint Viktória Citrom
Színházi nevelési konzulens: Patonay Anita
Író, rendező: Hajós Zsuzsa
LOKI
3-4. osztályosoknak, 120 perc egy szünettel
Történetünk középpontjában az északi mitológia legellentmondásosabb alakja, Loki áll. Loki szülei óriások voltak, viszont már a teremtés idején Odin, az ász főisten vérszerződött testvére lett. Pont annyi csodálatosan hősies történet fűződik a nevéhez, mint amennyi bajt kevert. Óriás mivoltáról azonban mélyen hallgatnak a legendák.
A résztvevők Loki szerepébe bújva a hovatartozás és a vágyak között feszülő ellentétről, a felsőbb hatalmak közé jutás nehézségeiről és következményeiről gondolkodhatnak velünk a közös játék során.
Szereplők: Lipták Ildikó, Nyári Arnold, Csikász Ágnes / Magasi Dalma, Rábavölgyi Tamás / Szalai Ádám
Író, dramaturg: Hajós Zsuzsa
Látvány: Virág Vivien
Rendező: Tárnoki Márk
A SZÉTTÖRT TÁL
3-5. osztályosoknak, 150 perc egy szünettel
Egy város valamikor a jövőben. Szellemváros. Az utcák néptelenek. Csupán egy kutya és egy lámpaoszlop emlékeztet a valamikori civilizációra. Nincsenek újságok. Nincs TV. Az emberek nem tudják, mit gondoljanak. Küzdelem az élhető jövőért, a képzelet erejéért, ami képes megváltoztatni az életünket…
Az előadás célcsoportja az a korosztály, mely a felnőtté válás azon szakaszában van, amikor a Ki vagyok én, és ki akarok lenni? kérdése válik központivá. Edward Bond ezt a kérdést teszi fel sajátosan sűrű és széles összefüggés-rendszert megnyitó színházában.
“Nem akarok olyan népmesét vagy tündérmesét, ami úgy magyarázza meg az életet, hogy leegyszerűsíti. A fiatalok nem vennék komolyan.” (Edward Bond)
Szereplők: Lipták Ildikó, Nyári Arnold, Pájer Alma / Bagaméry-Nagy Orsolya, Farkas Atilla
Író: Edward Bond
Fordító: Bethlenfalvy Ádám
Design: Ceri Townsend
Asszisztens: Hajós Zsuzsa
Rendező: Chris Cooper
CSONTKETREC
6-10. osztályosoknak, 150 perc egy szünettel
Út. Kietlen táj. Sötétedik. Egy férfi kicsi, négykerekű vastaligát vonszol, rajta ketrec. A ketrec üresnek tűnik, leszámítva egy rongyhalmazt. Egy nagyon alacsonyan szálló vadászrepülő hangja hasít végig a levegőben.
A Csontketrec a szabadság és a felelősség témakörét vizsgálja egy olyan metaforikus történet segítségével, amely nyers tömörséggel tükrözi a minket körülvevő világot. Vajon látjuk-e magunkat a tükörképben?
Az előadás a nemzetközileg elismert Big Brum Theatre in Education Company-val együttműködésben készült
Szereplők:
Lány: Bagaméry-Nagy Orsolya / Jobbágy Kata
Férfi: Nyári Arnold
Fiú: Szalai Ádám
Lány: Hevesi-Tóth Evelin
Férfi: Bársonyosi Dávid
Lány a Hegről: Kocsonya Zsófi
Írta: Geoff Gillham
Fordította: Kúnos Linda
Díszlet- és jelmeztervező: Ceri Townsend
A díszlet kivitelezésében közreműködött: Józsi Zoltán, Kálócz László, Dankó Ferenc, Sümegi Tamás
Rendezte: Hajós Zsuzsa
Közreműködött: Bethlenfalvy Ádám, Nyári Arnold, Szalai Ádám
SEHOL
7-8. osztályosoknak, 150 perc egy szünettel
Előadásunk három fiatal történetét követi, akik nem mindennapi alkuba mennek bele a “fehér fényes pasival”. Kívülről kell ránézniük saját életükre, felnőtt döntést kell hozniuk 14 évesen. Feladatuk minél többet megtudni és megérteni önmagukról, környezetükről, és feltérképezni jövőbeli lehetőségeiket.
A résztvevőkkel közösen vizsgáljuk, milyen történetek és tapasztalatok segítenek az önismerethez, a világban való helyem megtalálásához. Az egy-egy szereplő történetének megalkotására épülő játék során az identitáskeresés és az önazonos létezés eszközeit és akadályait fürkésszük Vica, Tomi és Milán életének epizódjain keresztül, akik végül a helyes döntést is meghozzák. Talán.
Téma: Identitás, értékrend
Szereplők: Szalai Ádám, Jobbágy Kata, Tárnoki Márk, Nyári Arnold
Író: Hajós Zsuzsa
Látvány: Mihály-Geresdi Zsófia m.v.
Zene: Jobbágy Kata
Asszisztens: Farkas Atilla
Rendező: Varsányi Péter m.v. és Hajós Zsuzsa
KÉKSZIGET
7-10. osztályosoknak, 150 perc egy szünettel
Egy család egy kis lakásban. Anya és két gyerek, a 14 éves Julcsi és a 27 éves Kristóf. Nem is, mert valójában három. Csak Petra, a középső már elköltözött. Tulajdonképpen lehetne négy is, mert Janka, Kristóf barátnője viszont ott él velük. Meg valahol apa is van. Csak nem itt. A nagymama meg fölöttük lakik. Éldegélnek, míg Julcsi meg nem nyer egy pályázatot a meséjével és a hozzá készített rajzaival. Két hétre elutazhat egy nemzetközi táborba. Ettől aztán felborulnak a „békés” mindennapok.
13-15 éveseknek szóló történetünk középpontjában a kommunikációs akadályok állnak. A résztvevőkkel közösen derítjük fel, hogy mi akadályoz bennünket abban, hogy szót értsünk egymással? Hogyan lehet leküzdeni ezeket az akadályokat? Milyen stratégiákat tudunk alkalmazni? Mit jelent ragaszkodni egy stratégiához és mit jelent feladni azt?
Szereplők: Farkas Atilla, Hajós Zsuzsa, Jobbágy Kata Lipták Ildikó, Raubinek Lili / Farkas-Sára Eszter
Író: Kárpáti Péter
Dramaturg: Bodor Panna eh.
Látványtervező: Szabados Luca m.v.
Rendező: Kárpáti István m.v. és Kárpáti Péter m.v.