Színházi előadások

OKTÓBER 13. PÉNTEK 18.00
TÖRLESS ISKOLAÉVEI
Az FAQ, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a MANNA koprodukciójában készült tantermi előadás, mely kivételesen iskolán kívül is megtekinthető felnőtt érdeklődők számára.
Törless a nyári szünet után visszatér a fiúintézetbe, ahol tanulóéveit tölti. A fiú szenved a magánytól, és rengeteg kérdés gomolyog benne saját magával és a világgal kapcsolatban. Két barátra tesz szert, akik különféle kísérleteik céltáblájául egy harmadik fiút, a kiszolgáltatott helyzetbe lévő Basinit szemelik ki. Éjjelente az intézet padlásának egy eldugott helyiségébe vonulnak, és odáig feszítik a kísérletezést, hogy Basini élete veszélybe kerül. Törless dilemmái, kérdései szinte narrálják a történetet, amelyben a tanárokkal való kommunikációs szakadék ugyanúgy felszínre kerül, mint a szülőktől való elszakadás problémái.
Robert Musil klasszikussá vált regényét Kemény Zsófi írta át verses drámává, meghagyva az eredeti történetet, a középiskolások körében népszerű slampoetry műfaj formájába átültetve.
Az előadás formanyelve, eszköznélkülisége miatt ideális a tantermekbe, témája pedig könnyen átélhetővé válik a gimnazisták számára, hiszen velük azonos korú fiatalokat láthatnak, olyan témákat érintve mint a kiközösítés, kiszolgáltatottság, közösség, felnőtté válás, tanár-diák viszony, amelyek e korban a leginkább foglalkoztatják őket.
Belépő: 4000 Ft
A műfaj sajátosságai miatt a résztvevők száma korlátozott, ezért kérjük, időben vásárolják meg belépőjüket!