|
Tananyaghoz kapcsolódó komplex ismeretszerző foglalkozások a TÁR-S Közművelődési és Környezeti Nevelési Egyesület közreműködésével.
A TÁR-S Egyesület 2006-ban alakult. Szervezetünk szorosan kapcsolódik a Marczibányi Téri Művelődési Központhoz. Egyesületünk tagjai, szakemberei hosszú évek óta a művelődési központ külsős, illetve főállású munkatársai. Az egyesületünk által megfogalmazott hosszú távú célok, hitvallás és a kínált programok mind abból a szakmai háttérből alakultak, fejlőd tek, amelyet a Marczibányi Téri Művelődési Központ formált a közművelődés, közösségi élet és az alternatív művészetpedagógia területén. A TÁR-S által megfogalmazott célokat elsősorban az ifjúság nevelése területén szeretnénk folyamatosan kibontakoztatni. Fontosnak tartjuk, hogy már a kisiskolás korosztályt megfogva, kreativitásukat erősítve, nyitott, érdeklődő és művelt felnőttek legyenek. Az iskolai oktatást-nevelést kiegészítő, a tananyaghoz kapcsolódó foglalkozásainkat a saját élményű komplex játszóházak módszertanára épülve kínáljuk a csoportoknak. Alkalmazott módszereink: művészeti nevelés, drámapedagógia, kézművesség, vizuális nevelés, élménypedagógia, környezeti nevelés, csoportmunka-kooperáció, komplex játszóházak módszertana. A foglalkozásokat pedagógus, drámapedagógus, gyógypedagógus, történész, környezeti nevelő, művelődésszervező, irodalom-történelem tanár, testnevelő tanár, pszichológus, bábszínész és kézműves végzettségű szakembereink tartják. Az iskolai tananyaghoz kapcsolódva komplex tematikus és kézműves játszóházakat kínálunk délelőtt 3-4 órában 1-6. osztályig. A kapcsolódó műveltségi-tanulási területek a következők: történelem, magyar irodalom, tánc és dráma, vizuális kultúra, technika, művészettörténet, földrajz, néphagyomány, népművészet, néprajz, hon- és népismeret, környezeti nevelés, biológia.
www.tars-egyesulet.hu
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A program ára: 700 Ft/fő Bővebb felvilágosítás, időpont-egyeztetés: Sallai Ferenc (488-0903, 06-70-977-5688)
JÁTSZÓHÁZAINK KOMPLEX TÖRTÉNETI JÁTSZÓHÁZAK a tananyaghoz kapcsolódva
A foglalkozások felépítése: Kézműves tevékenység, mely a tárgykészítéssel ismerteti meg a gyerekeket. Ezek a tárgyak az adott történelmi kor kézműves remekeit elevenítik fel. A tárgyak elkészítési módját, fogásait a gyerekek megismerik, és az elkészült munkákat hazavihetik. Ismeretszerzés játékosan a kisebbeknek, és komolyabb tárgyi tudást igénylően a nagyobbaknak Gyűjtőmunka és könyvhasználat a helyiségben elhelyezett tablókról, könyvekből Játékok és dramatizálás, Tánctanulás és ételkészítés A foglalkozáson tanultak visszacsatolása az iskolai, családi tevékenységbe.
HONFOGLALÁS 3. és 5. osztályosoknak Népünk eredetének és a Kárpát-medencében való letelepedésének játékos felelevenítése. A foglalkozás használja a gyerekek tudását a korról, de bőven ki is egészíti azt. Bemutatásra kerül a honfoglaló és letelepedő magyar nép életmódja, a nők és a férfiak tevékenységei. A gyerekek megismerkednek a jurtával, a rovásírással, és kipróbálhatják az íjászatot. A játszóházban rovásírással díszített zajkeltő eszközt, zúgattyút vagy kis rázódobot készítünk, köleskását kóstolunk, regösénekeket tanulunk. Játszóházunk 4 órás elfoglaltságot jelent az osztályoknak, de kínáljuk rövidebb, 2,5 órás időtartammal is. A témának megfelelően a női és férfimunkák, tevékenységek bemutatása bontott csoportban történik. A gyerekek lepénykenyeret készíthetnek, gabonamagvakat őrölhetnek, kipróbálhatják az íjászatot, és a rovásírással is megismerkedhetnek.
LOVAGKORI JÁTSZÓHÁZ 3. és 4. osztályosoknak Dramatikus és ügyességi játékok: lovagi torna, lovaggá ütés. Ismerkedés a lovagi élettel, illemmel, költészettel. A lovagkor fegyverei és várai. Kézműves-foglalkozások: lovagi sisak, heninkészítés, címerpajzs, kódexkészítés.
VIGASSÁG MÁTYÁS UDVARÁBAN 3. és 4. osztályosoknak Történeti keretbe foglalt műveltségi-ügyességi játszóházba hívjuk a gyerekeket, hogy megidézzük Mátyás korát. Játékunkkal felidézzük Magyarországot a XV. században, Hunyadi Mátyás uralkodása idején. Segítségünkre lesz ebben egy dokumentumfilm, amely Mátyás király életét, a reneszánsz kultúrát, művészetet, a királyi udvart, a hadviselést is bemutatja. Játékunk helyszíne a Budavári Palota, ahol csapatokban, mesterségek képviselőiként játsszuk végig a játékot Mátyás király és a korszak emlékére. A játszóházhoz tartozó kézműves-foglalkozás: dúcnyomda készítése és kódexlap díszítése a könyvnyomtatáshoz kapcsolódóan.
EGYIPTOMI JÁTSZÓHÁZ 5. és 6. osztályosoknak Az egyiptomi kultúra megismertetése a gyerekekkel. A játszóház egy rejtvény megfejtésével kezdődik, mely bevezet a hieroglifák világába. Dramatikus játékokkal felelevenítjük az ókori Egyiptom népének életét. Mesterségekkel, tudományokkal, a hitvilággal és istenekkel, a művészetekkel, az építészettel is megismerkedünk. A korhoz tartozó kézműveskedés: levegőn száradó gyurmából amulett készítése.
AZ ÍRÁSBELISÉG KIALAKULÁSA 3–6. osztályosoknak Kultúránk a jelekben: az írás kialakulása. Az egyes történeti és kultúrkorszakok kerülnek bemutatásra a jelentkező osztályok életkorához, érdeklődéséhez igazodva. A jelektől a különböző titkosírásokig – megismerkedünk a sumér agyagtáblákkal, a papirusztekercsekkel, a pergamennel, a kőtáblákkal, a rovásírással, a rúnákkal, a vésetekkel, a nyelvekkel, a nyelvek írott képével, a nyomtatási eljárásokkal, a dúcokkal, a könyvnyomtatással, a corvinákkal, a sokszorosító eljárásokkal, a papírral, a tintával, az íróeszközfajtákkal. Az írásbeliség, az olvasási módok, szokások, az információ továbbadásának formái is megjelennek a játszóházban. Nagyon sok – főleg – kézműves és képzőművészeti tevékenység kipróbálására van lehetőség, valamint irodalommal, a költészettel, a ritmussal és kreatív írással is foglalkozunk.
KOMPLEX KÖRNYEZETI NEVELÉSSEL, NÉPHAGYOMÁNNYAL FOGLALKOZÓ JÁTSZÓHÁZAK Kisiskolásoknak és felsősöknek is egyaránt ajánljuk a természetismeret, honismeret, környezeti nevelés, technika, rajz, művészettörténet tantárgyakat kiegészítő foglalkozásainkat. A mai gyerekek nevelésében erősen hangsúlyos szerepet kell kapnia a környezettel való törődésnek. Fontos tudatosan törekedni szűkebb és tágabb környezetünk megismerésére – legyen ez időbeli, földrajzi, kulturális tér –, mivel ez a mindennapi életükre és a jövőjükre is kihat. Játszóházaink egymásra épülnek, de önálló témaként is választhatóak. A foglalkozások felépítése: Játékos ismeretszerzés, önálló kutatómunka csoportban; Énekek, mondókák, népi gyerekjátékok, tánc tanulása; Kézműves tevékenység komplexen és önálló témaként is; A foglalkozáson tanultak visszacsatolása az iskolai, családi tevékenységbe.
A BÚZAMAG ÚTJA – KENYERES JÁTSZÓHÁZ 1-3. osztályosoknak Ebben a játszóházban elkísérjük a búzát a magvetéstől az aratáson át a kenyérszelésig. A kicsik életkori igényeihez alkalmazkodva mesés bevezetővel kezdődik a játszóház, sok éneket, mondókát tanulunk, és mozgásos népi gyermekjátékot próbálunk ki. A gyerekek tapintják, ízlelik, és saját maguk őrlik a gabonákat, majd az elkészült lisztből kis kenyeret sütnek. A foglalkozáson a kenyérkészítő mesterségeket (pl.: molnár, pék) és a gabona feldolgozásához szükséges eszközöket is bemutatjuk.
HULLADÉKOS JÁTSZÓHÁZ 1-3. és 4-5. osztályosoknak A Hulladék Munkaszövetséggel közösen kialakított játszóházunkban a gyerekekkel a mindennapi környezetünket vizsgáljuk. Megnézzük vásárlási szokásainkat, fogyasztásainkat, az ebből következő hulladék, szemét keletkezését, útját, hasznosítását is körüljárjuk. Játékos keretek között megismerkedünk a tudatos vásárlás, a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás szempont jaival. Az osz tályoknak a témával kapcsolatban elő- és utómunkájuk is lesz, amit saját iskolai és otthoni környezetükben végezhetnek el. A játszóházban kézműves-foglalkozásra is sor kerül: saját díszítésű textil bevásárlótáskát készítünk. |