KREATÍV ÍRÁS
2017. május 29. hétfő 19:00

KREATÍV ÍRÁS
MÁJUS 29. HÉTFŐ 
19.00-22.00

Vezeti: Lackfi János József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő

BÁRÁNYBÓL OROSZLÁN - Hogyan legyünk nagymacskák?
A Kreatív Írásról 

Mi az írás?

1. terápia, 2. önismeret, 3. ima, 4. meggyőzőerő, 5. szórakozás, 6. elmélyülés, 7. fantáziajáték, 8. vágyteljesítés, 9. közösségi élmény. 
Meg még ezer minden.

Persze teljesen ezek egyikét se váltja ki, de kicsit mindet tartalmazza. 
Itt mindenki magából dolgozik, mégpedig a lehető legtágabb értelemben véve. Hiszen az énem nem csupán annyi, amennyit szigorúan véve megélek.
 Mindaz én vagyok,

1. ami lehettem volna, 2. ami vágyaimban, fantáziámban voltam, 3. amitől rettegek, 4. ami majdnem megtörtént velem, 5. ami megtörtént valakivel, aki én is lehettem volna, 6. amit olvasok, filmen látok vagy hallok, 7. amit a suliban tanultunk, 8. ami a körülöttem élőkkel megtörtént, 9. amit álmodom, 
és így tovább.

Vagyis gyakorlatilag az egész világ én vagyok, hiszen valamilyen szinten mindezt át tudom élni. Érzem orromban az Amazonas fülledt páráját, hallom a krokodilok bugyborgását, pedig csak álmomban úsztam ebben a folyóban. Tenyeremre felhőkarcoló korlátjának vasa fagyott rá, odalenn mindenki hangya, pedig életemben nem merészkednék a mélység fölé. Oblomovkában járok, virágzó fák közt, vodkaillat leng és méhek döngicsélnek, hallom az alvók sokritmusú horkolását. Soha nincs vége. Persze technikai kérdés, hogy ezeket a belső utazásokat mennyire leszek képes az olvasó számára érzékíteni.
Nagyon igaz az is, amit Paul Valéry mond: "Mi sem eredetibb, mi sem jelenti inkább önmagunkat, mint másokkal táplálkozni. Csak emészteni kell. Az oroszlán magához hasonított juhokból áll." Egyszóval akár élmény, akár irodalmi hatás "beépüléséről" van szó, igazzá, erőssé (mint az oroszlán), akkor válnak, ha a magunk kiküzdött írói alkatához, hangjához gyúrjuk őket.

Mindenkit szeretettel várunk erre a sodró, vagány, felszabadult kalandra!

Idén egy-egy amerikai, hollandiai út miatt az alábbi naptár kicsit szaggatott, de éppolyan intenzív félév vár a résztvevőkre, mint eddig.

Nagy örömünkre, a Clavis irodalmi ügynökség áldozatos munkájának köszönhetően sikerült végre tető alá hozni a SZÓSZÓRÓ című estet, melynek alkalmával 20 kreatív marczis szerző írásai hangzottak el színpadi környezetben, teltház előtt. Szeretnénk a jövő félév végén is hasonló eseménnyel összegezni! Íme egy jó kis interjú erről:
http://www.prae.hu/article/9495-az-egesz-vilag-en-vagyok/

Na, meg egy kis töprengés az írásról:
"Az irodalom a nyers életből kiharapott darab.  Nem mindegy, hogyan tálaljuk,  mit kezdünk vele, de ha a közönségnek át tudjuk adni azt az életlelet-gyűjtő szenvedélyt, ami az író ember sajátja, akkor úgy tapasztalom, másokra is átragad a lelkesedés. Hiszen ezt ő is látja nap mint nap, a szeme előtt történik, hogyhogy nem veszi észre, milyen szörnyű, milyen felemelő, milyen undorító, milyen megrázó! Ki nem fordított még fel egy kőlapot, mely alól csak úgy rajzottak szét az ászkák? Kinek nem jutott erről eszébe a lebombázott városból menekülők tömkelege? A munkából vagy munkába igyekvők zsizsegése? Kinek nem jutott még eszébe egy nagybevásárlásról, hogy ez a sok étel mind ő lesz egykoron, mind gondolattá, érzéssé, vérkeringéssé alakul? Kinek nem jutott még eszébe, mikor kiteszi a szemetet, hogy voltaképp egy zacskó bizonyítékot, régészeti lenyomatot ad át az elmúlt napokról, pusztulásról, porról, piszokról, fogyasztásról, mámorról, kapott levelekről, eltört poharakról, bekötött sebekről?  Kinek nem jutott még eszébe egy temetői urna láttán, hogy hová lesznek a kézmozdulatok, figyelmes tekintetetek, vad ötletek, hóangyalok, jó és rossz beidegződések, szóhasználatok, a kézírás, az ujjlenyomat, a fejvakarás, a rendszeretet, az ízlés, a nyelvtudás, a kedvenc focicsapat iránti lángolás? Nos, ez alapállapotban maga az élet, titkaival, szenvedélyeivel, örömeivel, fájdalmaival, ám ebből táplálkozik az irodalom is. Egyik kedvencem Orhan Pamuk Furcsaságok a fejemben című regénye, mely egy hagyományos török itallal, bozával házaló utcai árus élete hatalmas, részletes tablóvá színezve. Egyenként a rongydarabok csupa használt, köznapi ruhák foszlányai, kicsi sztorik, napihírek, politikai villongások, telekspekulációk, mindennapos összezördülések, szülés, lányrablás, halál, jósors, balsors, összeszőve azonban elképesztően színes felületet hoznak létre."

Szeretettel várunk mindenkit irodalmi bungee jumpingra NICOLAS ANCION, ANDRÁS LÁSZLÓ, MARGARET ATWOOD, DINO BUZZATI, LAURENT DEMOULIN, FRANCOIS EMMANUEL, FEHÉR BÉLA, FEKETE RICHÁRD, GERLÓCZY MÁRTON, NICO HELMINGER, BOHUMIL HRABAL, NICOLE MALINCONI és PODMANICZKY SZILÁRD művei alapján.


MÁJUS 29. TUDATMÓDOSULÁS 
A fotós gyakran készít felvételt szűrőn keresztül. Mi lenne, ha mi is feltennénk egy tudatmódosító szűrőt? A halálfélelemben menekülő ember, a mentálisan sérült, a befordult karakter hihetetlenül másképpen látja a világ működését, mint egy unott járókelő. Kapkodó ijedelemmel, belső félelmekkel, váratlan tűzijátékokkal, szinte gyermeki riadalommal... Száguldó videoklip, egyszerre humoros és izgalmas váltások, villanó optika. Minden a látáson múlik!

Vissza
Információ

Részvételi díj:

- régi tagoknak: 2500 Ft/ alkalom

- új jelentkezőknek: 3000 Ft/ alkalom

Jelentkezés, információ: Sipos Ildikó 
(06 1 212-2820; 
06 30 439-1070)