Színházi előadások

JANIKOVSZKY ÉVA: A LEMEZ KÉT OLDALA
2014. április 23. szerda 19:00

ÁPRILIS 23. SZERDA 19.00
JANIKOVSZKY ÉVA: A LEMEZ KÉT OLDALA

képzeletszínház felnőtteknek az írónő születésnapján
abszolút szórakoztató színház - másfél óra nevetőizom tréning

„Gyűjteményünk zene nélküli, pusztán szövegekből álló lemezeket tartalmaz, melyeknek emelkedő vagy lejtő dallamát egyedül az élőbeszéd sodra szabja meg. 
Szerzőjük mindig maga az előadó, s a hallgatóságot is ő választja meg. Hol ennek adja elő, hol annak. Van úgy, hogy ugyanannak, csak éppen egyszer ezt, másszor meg azt.
Gyakran játszott, örökzöldeknek is beillő lemezek ezek, amelyek mindenkor a szerző véleményét, határozott állásfoglalását, helyeslését vagy helytelenítését, egyetértését vagy tiltakozását, elragadtatását vagy felháborodását hivatottak tolmácsolni az élet egy-egy mindennapi kérdésében.”

A lemez A oldalán hallható: HORVÁTH LILI
A lemez B oldalán hallható: FULLAJTÁR ANDREA
A lemezt elővette és feltette: TOLLÁR MÓNIKA

Idézetek az előadásból:

A lemez egyik oldala: "Anyuka drága, én nem tudom, hányszor mondjam még, hogy végre megértse, hogy az én szekrényemben ne tessék turkálni, ne tessék nézelődni, az én holmimat nem kell rendbe rakni, nem kell összehajtogatni, nem kell újramosni, nem kell megvarrogatni, az én holmimat tessék békén hagyni! És azzal se fárassza magát anyuka, hogy kiválogassa, mire nincs szükségem, mit lehetne a Vargáné lányának adni, és mit lehetne kidobni. És hol van az a kis zöld tégely, ami itt volt a sálak alatt? Úristen, hát hogy lett volna üres?"

A lemez másik oldala: "Lacika, hát hogy beszélsz te az anyáddal? Mi az, hogy mért turkálok a szekrényedben? Vedd tudomásul, édes fiam, hogy ha én egyszer végre rendet rakok helyetted ezen a szeméttelepen, akkor te nekem csak egyet mondhatsz: azt, hogy köszönöm szépen! Hogy dobtam volna ki azt a plakátot, amit egy hétig csináltatok, mikor azt se tudom, hol van?! Mit tudom én, hol vannak a fényképek, nem, nem voltak a nagy fémdobozban, mert abba belenéztem és abban nem volt semmi, de nehogy már rajtam keresd ezeket a limlomokat, inkább tartsál rendet, fiam!"

A lemez egyik oldala: "Nézd, Ildikém, én egyenesen örülök, hogy Istike nincs itthon, és végre négyszemközt tudok veled beszélni. Szeretnék neked egyetsmást mondani, mielőtt Istike hozzátok költözik. Tudom, szívem, hogy te jól ismered, hiszen már három hónapja együtt jártok, hát, ha nem ismernéd, bizonyára nem is mennél hozzá feleségül… Ó, mindig elfelejtem, te nem szereted ezt a kifejezést… Egyszóval, ha nem ismernéd jól, nem házasodnátok össze. Félre ne érts, én csak arra gondoltam, hogy azért mégis jobban ismerem, merthogy én szültem… illetve, amikor megszületett, akkor én voltam az édesanyja."

A lemez másik oldala: "Könyörgök, Istikém, legalább egyszer az életben hallgasd meg, amit mondani akarok, zárd el azt az istenverte zenét, jövő héten elköltözöl itthonról, hát muszáj veled beszélnem! Tudod, Istikém, én csak a javadat akarom, és boldog vagyok, hogy ilyen rendes kislányt választottál, mint az Ildike. Éppen azért mondom, hogy becsüld meg magadat náluk, mert ha ott is úgy viselkedsz majd, mint itthon, akkor hamar ki fogod húzni a gyufát!" 

Az estet megnyitja: JANIKOVSZKY JÁNOS, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója, Janikovszky Éva fia és RIGÓ BÉLA, költő, Janikovszky Éva egykori munkatársa, krónikása és barátja

"Fiamnak, Janónak, akinek az első, a második, a harmadik és a x-edik oldalát is köszönhetem a lemeznek. Anyu"

Az előadás létrejöttét támogatta:

Vissza
Információ

Az előadás időtartama 90 perc, szünet nélkül.

Belépő: 2200 Ft

Jegyeket elővételben személyesen a művelődési központban és az Interticket hálózat jegyirodáiban, elektronikusan a www.jegy.hu oldalon vásárolhatnak.

Információ: Tollár Mónika (06 30 412-4214; tollar.monika@gmail.com)

Interjú Horváth Lili, Jászai Mari-díjas színésznővel és Tollár Mónika, rendezővel.

Kapcsolódó dokumentumok