Színházi előadások

SZÍNHÁZ-DRÁMA-NEVELÉS (26)
2018. november 17. szombat 08:00

SZÍNHÁZ-DRÁMA-NEVELÉS (26)
30 éves a Magyar Drámapedagógia Társaság
A Magyar Drámapedagógiai Társaság és a Marczibányi Téri Művelődési Központ közös módszertani rendezvénye

2018. november 16-17-én huszonhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai hétvégéje a Marczibányi Téri Művelődési Központtal együttműködésben. Szokás szerint rangos szakmai programmal várjuk a Magyar Drámapedagógiai Társaság tagjait, és mindazokat, akik még nem tagok, de érdeklődnek a gyermekszínjátszás, a drámapedagógia és a színházi nevelés iránt. A rendezvény vendégei tréningeken, bemutató órákon, saját élményű foglalkozásokon és színházi előadásokon vehetnek részt.

RÉSZLETES PROGRAM:

NOVEMBER 17. SZOMBAT

9.00-13.00
ÓVODAI PROGRAM
– melyet Jászberény Város Óvodai Intézménye Központi óvodájának pedagógusai tartanak. Nevelési gyakorlatuk egyik alappillére a drámajáték, ami ezek alapján meghatározza napi tevékenységüket.

9.00-10.45 (Az 1-2. programra együtt lehet regisztrálni.)
1. APA és ÉN (érzékenyítő játék az apák felelősségéről)
A páros munkán alapuló játékfüzér során kihangosítjuk a legfontosabbat, ami el kell, hogy hangozzon az apák szájából: "Büszke vagyok rád, Lányom!" "Jól csináltad, Fiam!".
Ez alkalommal a szülő és gyermek a közös jelenlétet ünnepli. A játék végén egy film segítségével elmegyünk „koppanásig”.
Zárásként megtekintjük a gyermekekkel folyó foglalkozás (az eredeti játék) fotóprezentációját.
Játékot vezeti: Kunné Darók Anikó
2. Játékfüzér óvodásokkal
Sokak számára nehézséget jelent a drámajátékok közlése, tanítása óvodás gyermekekkel. A foglalkozás során előtérbe kerül a csoportépítés, a szabályok elfogadása, a kapcsolatteremtés. A gyermekek számára ismeretlen játékvezető, az általa hozott játékok, gyakorlatok megismertetésének hogyanját leshetjük el. A 40 perces játékfüzért Szebenyiné Barna T. Éva vezeti, idegen csoporttal.
11.00-12.45 (A 3-4. programra együtt lehet regisztrálni.)
3. Érzékenyítő játék a fogyatékosság elfogadásáról
A játékfüzér során ugrókötelet használunk, ami a játék elején még csak eszköz, a végén már szimbólum. Az egymásra való figyelem, a koncentráció és az egymásnak okozott öröm kerül előtérbe. A játék végén ismét egy kisfilmmel tudatosítjuk az eltelt 40 perc lényegét. (Játék a résztvevőkkel, max. 20 fő + nézők.)
Zárásként itt is megtekintjük a gyermekekkel folyó foglalkozás (az eredeti játék) fotóprezentációját.
Játékot vezeti: Kunné Darók Anikó
4. Hangok, ritmusok óvodában
A foglalkozás vezetője Kerékgyártóné Csiszár Ildikó újszerű eszközökkel, módszerekkel fejleszti az óvodás korú gyermekek zenei képességeit, amelyekkel a foglalkozás során, a résztvevők aktívan megismerkedhetnek. A módszer segítő hátterét drámajátékok és gyakorlatok nyújtják. (Játék a résztvevőkkel, max. 20 fő + nézők.)

9.00-13.00
BÁB–DRÁMA–PEDAGÓGIA
előadások, tréningek a Drámapedagógiai Magazin frissen megjelent báb-dráma-pedagógia tematikájú számához kapcsolódva

9.00-10.45
Boráros Milada: Az árnyjáték a drámások eszköztárában (árnytechnikák – mire, miért, hogyan használjam?)
A műhelyem két kérdés megválaszolására fókuszál: Milyen lehetőségeket kínál drámások munkájához az árnyjáték? Mikor válhat igazán segítő eszközzé a szereplők/körülmények/helyzetek modellezése folyamán? A válaszokat konkrét (figuratív), sík és 3D-s formák és absztrakt struktúrák, anyagok árnyvetítése segítségével fogjuk keresni. Összevetjük különböző fényforrások, vetítőfelületek, játéktechnikák előnyeit és hátrányait és a maradék időben készítünk egy egyszerű árnybábot. Minden résztvevőt kérem, hozzon magával egy saját LED-es zseblámpát.
11.00-12.45
Gimesi Dóra: Hogyan fogjak hozzá a dramatizáláshoz, ha bábosan szeretnék feldolgozni egy történetet?
Hogyan válasszunk témát/mesét egy bábszínházi szövegkönyvhöz?
Miképp hat egymásra a szöveg és a bábtechnika?
Miben más egy mese bábos adaptációja, mint egy „élőszínházi”?
Hogyan működik a bábszínházban az interaktivitás?

09.00-10.45
TANÍTÁSI DRÁMA

9.00-10.45
Tanítási dráma I.
11.00-12.45
Tanítási dráma II.

13.00-13.45 ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ
ALAPÍTÓK ÉS UTÓDAIK
a Magyar Drámapedagógia Társaság 30. születésnapja

14.00-15.45
Végvári Viktória: Bábok, tárgyak, cuccok – avagy hol kezdődik a „bábos szemlélet”?
A műhelymunka gyakorlatain keresztül azt vizsgáljuk, hol kezdődik a bábozás, ki is az a bábos, és hogyan segítenek minket a tárgyak történeteink elmesélésében. Olyan „bábos” játékokkal ismerkedünk, amelyek anélkül is beépíthetők a mindennapi pedagógiai munkába, hogy egyetlen bábot is készítenénk vagy az animáció mesterei lennénk – csak kicsit másképpen gondolkozunk…

14.00-15.45
Josef Hollos tréningje
Hogyan lehet általános iskolásokat játszva megtanítani érdekeik képviseletére, avagy hogy működik a demokrácia?
Josef Hollos a Magyar Drámapedagógiai Társaság tiszteletbeli elnöke az egyesület megalakulásától fogva.
Olyan foglalkozást tart az érdeklődőknek, amilyen az első magyarországi tréningje is volt annak idején, amelyre még Mezei Éva kérte fel. Tematikailag klasszikus, vagyis mindig aktuális. 

14.00-15.00
Szakmai program az MTA PTB Drámapedagógia Albizottsága tagjainak vezetésével
A MTA Pedagógiai Bizottsága Drámapedagógiai Albizottsága arra hivatott, hogy a tudományok szempontjait érvényesítse a drámapedagógia jelenségvilágában, közvetítsen a színháztudományok és a neveléstudományok között. Ezzel a felelősségével élve fogalmazott álláspontot a „dráma védelmében” a Nemzeti alaptanterv átdolgozásának tervezetéről, más esetben a drámapedagógia és a színházi nevelés határairól folytatott diskurzust. Mit lát a „tudomány” ma szeretett tárgyunkról? Erről folytatunk beszélgetést az albizottság jeles tagjaival és az érdeklődőkkel.
A beszélgetést Eck Júlianna és Trencsényi László vezetik.

15.00-16.00
Az MTA PTB Drámapedagógia Albizottságának nyílt ülése

16.00-17.30
TANÍTÁSI DRÁMÁK, DRÁMAMUNKÁK 

PATONAY ANITA – A TITKOS BARLANG TÜNDÉRE
Téma: fikció és valóság különbségének vizsgálata
Kérdés: Mit kezdjünk az ijesztő tartalmú képi vagy szöveges üzenetekkel?
A történet egy középkori kis faluban játszódik, amely egy csodálatos hegy aljánál helyezkedik el. A falubeliek életben tartanak egy legendát, amely a titkos barlangról és a benne lakó tündérről szól. A falubeli gyerekek ismerik a legendát, amely egyszer csak úgy tűnik, hogy valósággá válik.
A drámaóra az interneten terjedő Momo-hatás kapcsán íródott. 

BETHLENFALVY ÁDÁM – AZ ŐR
A drámaóra egy klasszikus szöveg dramatikus feldolgozására kínál példát. Szophoklész Antigonéjával a kilencedikben egy rövid szövegrészleten keresztül ismerkednek az óra résztvevői. 

VATAI ÉVA – DRÁMÁVAL A SZÍNHÁZÉRT
A dráma eszközeit minden adandó alkalommal felhasználom: a színjátszó körök munkájának sok állomásán, a tanórákon, a konfliktus feldolgozásban, színházi előadásra való felkészülésben. Jelenleg egy francia nyelvű - a fogyatékokkal élők életéről szóló – előadáshoz való anyaggyűjtésben. Egy ilyen gondolatmenetet szeretnék megmutatni. 

17.30-19.00
A MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE
A közgyűlés napirendjén az aktuális beszámolók mellett az elnökség és az ellenőrző bizottság tagjainak választása.

17.30-19.00
JÁTÉKBÖRZE
A jelentkezők számától függően egy vagy több teremben saját élményű játékfoglalkozások – szimultán játékshow. Játszhatunk és tanulhatunk.

Vissza
Információ

További információ: 06 70 335-3959,
szdnregisztracio@gmail.com 

A REGISZTRÁCIÓ MENETE:

A foglalkozásokon a létszám többnyire korlátozott, ezért a rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött.
A sikeres (és rövid idő alatt lebonyolítható) regisztráció érdekében a következőket javasoljuk:
- Tekintse meg a részletes programot, válasszon a párhuzamosan futó foglalkozások közül!
- Töltse ki a REGISZTRÁCIÓS ŰRLAPOT!
- Ha megválaszolt minden kérdést, kiválasztotta a programokat, kattintson a „küldés” vagy „submit” gombra!
- Ne felejtse el a részvételi díjat átutalni, mert a regisztráció csak a befizetéssel együtt érvényes! 

A regisztrációt igyekszünk minél előbb visszaigazolni. Amennyiben három munkanapon belül nem kap erről e-mailt, kérjük, érdeklődjön telefonon (06 70 335-3959) vagy e-mail-ben (szdnregisztracio@gmail.com)!

Amennyiben a későbbiekben kiderül, hogy mégsem tud a programon részt venni, kérjük, mielőbb jelezze az szdnregisztracio@gmail.com e-mail címen! Megértését köszönjük!

A rendezvény napján az aulában elhelyezett regisztrációs pultnál, átveheti a belépőt. 

REGISZTRÁCIÓS DÍJ:

Péntek: 1500 Ft
MDPT tagok számára: 1000 Ft                                            

Szombat: 3000 Ft                  
MDPT tagok számára: 2000 Ft

Bérlet (2 napra): 4000 Ft                                          
MDPT tagok számára: 2500 Ft

Belépő egy foglalkozásra: 800 Ft

A sorban állás elkerülése érdekében a részvételi díjat célszerű előre átutalni.

Bankszámlaszám: II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
12001008-01351837-00100005 Raiffeisen Bank

A megjegyzés rovatban kérjük, tüntesse fel az „SZDN” rövidítést, a jelentkező nevét és a dátumo(ka)t! 

A befizetés határideje: november 14. szerda

A határidőn túli utalás helyett a helyszíni jegyvásárlást javasoljuk.